Vannak emberek, akik akkor is velünk maradnak, amikor már régen nincsenek jelen az életünkben.

Lehet, hogy véget ért a kapcsolat. Lehet, hogy eltávolodtunk egymástól. Lehet, hogy a másik továbblépett. Mégis újra és újra eszünkbe jut. Hiányzik. Gondolunk rá. Várjuk, hogy jelentkezzen. Vagy egyszerűen nem értjük, miért nem tudjuk lezárni magunkban a történetet.

Sokan ilyenkor azt mondják maguknak:

„Túl kellene már lépnem rajta.”

De az elengedés nem egy kapcsoló, amit egyszerűen át lehet állítani.

Nem mindig a másik embert gyászoljuk

Gyakran nem magát az embert olyan nehéz elengedni, hanem azt, amit mellette megéltünk.

A közös terveket.

A reményeket.

A jövőképet, amelyet felépítettünk magunkban.

Azt az érzést, hogy végre megérkeztünk valahová.

Amikor egy kapcsolat véget ér, nemcsak a másik embert veszítjük el. Sokszor elveszítjük azt a jövőt is, amelyet vele együtt elképzeltünk.

És ezt a veszteséget meg kell gyászolni.

Az elengedés útjában gyakran a befejezetlenség áll

Az emberi lélek szereti a lezárt történeteket.

Szeretnénk tudni, miért történt.

Szeretnénk megérteni.

Szeretnénk választ kapni a kérdéseinkre.

Amikor azonban egy kapcsolat magyarázat nélkül ér véget, vagy úgy érezzük, hogy maradtak kimondatlan szavak, a lelkünk tovább keresi a befejezést.

Ezért gondolunk újra és újra ugyanarra a történetre.

Ezért képzeljük el, mit mondanánk neki.

Ezért olvassuk vissza az üzeneteket.

Nem azért, mert gyengék vagyunk.

Hanem mert a lelkünk még lezárásra vágyik.

Néha önmagunk egy részét kell elengednünk

Minden kapcsolat tükröt tart elénk.

Megmutatja, kik vagyunk, mire vágyunk, és hol vannak a legmélyebb félelmeink.

Amikor valakit nem tudunk elengedni, előfordulhat, hogy valójában nem őt tartjuk fogva a szívünkben, hanem önmagunk egy régi változatát.

Azt az embert, akik mellette voltunk.

Azt az időszakot, amikor másnak láttuk az életet.

Azt a reményt, amelyet a kapcsolat adott nekünk.

Ezért az elengedés sokszor nem a másikról szól.

Hanem rólunk.

Az elengedés nem felejtést jelent

Sokan attól félnek, hogy ha elengednek valakit, akkor azzal megtagadják a közös múltat.

Pedig az elengedés nem felejtés.

Nem azt jelenti, hogy ami volt, értéktelenné válik.

Nem azt jelenti, hogy nem szerettünk igazán.

Az elengedés azt jelenti, hogy elfogadjuk:

ami szerepet játszott az életünkben, annak nem feltétlenül kell örökké velünk maradnia.

Vannak emberek, akik egy szakaszon át kísérnek bennünket.

Tanítanak.

Formálnak.

Segítenek növekedni.

És amikor a közös út véget ér, a tanításuk akkor is velünk marad.

Hogyan kezdődik az elengedés?

Nem egy döntéssel.

Nem egyik napról a másikra.

Hanem azzal a pillanattal, amikor abbahagyjuk a harcot a valósággal.

Amikor már nem azt kérdezzük:

„Miért történt?”

hanem azt:

„Mit taníthat nekem?”

Amikor nem a múltat próbáljuk megváltoztatni, hanem elkezdünk újra kapcsolódni önmagunkhoz.

Az elengedés nem veszteség.

Sokszor egy új kezdet első lépése.

Mert amikor végre elengedjük azt, ami már nem a mi utunk, helyet teremtünk annak, ami még érkezni szeretne az életünkbe.

Ha úgy érzed, hogy egy kapcsolat, veszteség vagy életszakasz lezárása nehézséget okoz, egy támogató beszélgetés segíthet tisztábban látni és megtalálni a továbblépéshez vezető saját utadat.

További információért keresd fel a weboldalamat:

Életvezetési tanácsadás

.

.

.

..

.elengedés #önismeret #továbblépés #kapcsolatok #lelkiegyensúly #életvezetés #tudatosság #önfejlesztés #lélek #belsőút #változás #életitanácsadás